Ez lesz az új Hyundai Santa FE

A mai napon, digitális világpremier keretében mutatkozott be a vadonatúj Hyundai SANTA FE szabadidőjármű, amelynek ‘nyitott a többre’ koncepciója az új, széles csomagtér-nyílásra fókuszálva hívja fel a figyelmet a modell radikális átalakulására.

Az eddig négy generációt megélt, és most az ötödikben kiteljesedő SANTA FE hagyatéka és ikonikus jelentősége előtti főhajtásként a globális világpremier és az azt kísérő bemutató film forgatása helyszínéül az USA Új-Mexikó államában fekvő Santa Fe szépséges térségét választották. A világpremier bemutató filmjében a vadonatúj SANTA FE széles csomagtér-nyílása szerves kapcsolatot teremt a beltér és a külvilág között, kiterjesztve az ügyfelek mindennapos élményeit. Az eddig csupán csomagok behelyezésére szolgáló csomagtér-nyílás olyan nyitott terasszá válik, amelyről eggyé válhatunk a külvilággal, és gyönyörködhetünk benne.

Az ötödik generációs SANTA FE a középkategóriás szabadidőjármű városbarát, kalandkedvelő karakterét olyan kategóriaelső, teraszos kialakítású élettérrel egészíti ki, amelyet a megnövelt tengelytáv és a nagyobb csomagtér-nyílás tesz lehetővé. A hosszabb tengelytáv egyben a harmadik üléssori helykínálatot is javítja.

„Az első generációs SANTA FE huszonhárom évvel ezelőtti bemutatkozása óta világszerte ügyfelek millióinak a szívét hódította meg ez az ikonikus szabadidőjármű.” – mondta Jaehoon Chang úr, a Hyundai Motor Company elnök-vezérigazgatója. „A vadonatúj Santa Fe merész, erőteljes karaktere, amely a határtalan természetet és a városi környezetet egyaránt a magáénak vallja, utánozhatatlan jelenségnek ígérkezik a középkategóriás szabadidőjárművek piacán.”

Külső formaterv: a szabadidőjármű merész és erőteljes kiállása a természetbarát életvitel egyre növekvő népszerűségét tükrözi

A 2018-ban bevezetett modellt leváltó, új SANTA FE tervezése során a Hyundai Motor szokatlan dizájnstratégiát alkalmazott. Ennek kiindulási pontja a megnövelt csomagtér-nyílás volt, amelyen keresztül intenzívebben adhatjuk át magunkat a természet nyújtotta élményeknek; a tervezők ebből kiindulva alkották meg az autó külsejét.

Jó kihasználhatóságot eredményező, szögletes vonalvezetése és hosszú tengelytávja erőteljes megjelenést kölcsönöz az új modellnek, míg az erőtől duzzadó, mégis finoman kidolgozott külső dizájn városi és természeti környezetben egyaránt tökéletesen otthon van.


„A vadonatúj Santa Fe olyan szabadidőjármű, amely optimális egyensúlyt teremt a városi élet és a végtelen természet között, és amely a mozgalmas családi programokban éppúgy könnyedén részt vesz, mint a kirándulásokon és kemping-kalandokban.” – mondta SangYup Lee alelnök úr, a Hyundai globális formatervező központjának igazgatója. „Nyújtott tengelytávjával, tágas belső terével és teraszos kialakítású csomagtér-nyílásával az új Santa Fe szabadidőjárműves jellemzőit kiaknázva minden eddiginél sokoldalúbb kihasználhatóságot kínál, prémium ügyfélélménnyel társítva.”


A vadonatúj SANTA FE orrkialakítása magasra húzott gépházfedelével, H alakú fényszóróival és élesen megrajzolt kerékíveivel erőteljes első benyomást tesz a szemlélőre. A H alakú fényszórók és az alsó lökhárító betétjének kialakítása együtt, a Hyundai emblémájából ihletet nyerve karakteres, erőteljes arculatot eredményeznek.

A megnövelt tengelytáv grandiózussá teszi a vadonatúj SANTA FE megjelenését. Az oldalfal letisztult idomaihoz merészen megrajzolt tetővonal társul, a kerékdobok körüli korpuszt robusztus kerékívek hangsúlyozzák ki; a képet rövid első túlnyúlás és egyedi rajzolatú, 21 colos keréktárcsák teszik teljessé.[1]

Hátulnézetből a széles csomagtér-nyílás határozza meg a SANTA FE megjelenését. A far képe egyszerre kelti a stabilitás érzését, és teremt letisztult, szoborszerűen egyszerű képet. A H alakú hátsó lámpatestek a hasonló kontúrú fényszórókkal párhuzamot alkotva jellegzetes kiállást kölcsönöznek a vadonatúj SANTA FE szabadidőjárműnek.

(x)

A globális piacokon 10 karosszériaszínben lesz elérhető az új modell. Ezek az Abyss Black gyöngyházfény, a Creamy White gyöngyházfény, a Creamy White matt, a Typhoon Silver metálfény, a Magnetic Gray metálfény, az Ocado Green gyöngyházfény, a Terracotta Orange, a Cyber Sage gyöngyházfény, az Earthy Brass matt metálfény, és a Pebble Blue gyöngyházfény.

Az észak-amerikai vevők tizenegy külső árnyalat közül választhatnak, úgymint Phantom Black, Serenity White gyöngyházfény, Curated Silver metálfény, Ecotronic Gray gyöngyházfény, Ecotronic Gray matt, Ultimate Red metálfény, Earthy Brass matt metálfény, Atlantis Blue gyöngyházfény, Hampton Gray, Terracotta Orange és Rockwood Green gyöngyházfény.

Belső kialakítás: a vízszintes és függőleges dizájnelemek letisztult formában tolmácsolják a modell robusztus szabadidőjárműves karakterét.

A SANTA FE vadonatúj belső tere a vízszintes és függőleges stíluselemek kihangsúlyozásával, a karosszéria árnyalatához és hangulatához való igazodással teremt kontrasztot a külső dizájnnal. A műszeregység és a légbeömlők H kialakítása nyitottságot sugároz, és különösen kiegyensúlyozott formavilágot teremt.

Az új belső tér olyan praktikus és kényelmi szolgáltatásokat kínál, mint az UV-C sterilizáló tálca, vagy az egyszerre kettő okostelefon töltésére szolgáló, vezeték nélkül töltő, amelyek kiemelt felhasználói értéket társítanak a szabadidőjárművekre jellemző praktikumhoz. A SANTA FE kategóriaelső ívelt panoráma kijelzője, amelyben a 12,3 colos digitális műszeregység és az infotainment rendszer is helyet kapott, jobb leolvashatóságot biztosít, és prémium élményt ígér.

A hosszabb tengelytáv jóvoltából a vadonatúj SANTA FE kategóriaelső helykínálatot nyújt. A második és harmadik sori ülések lehajtásával teraszra emlékeztető felületet kapunk hátul, amelyen elpihenve a széles csomagtér-nyíláson keresztül akadálytalanul gyönyörködhetnek a természetben az utasok. Ez a különleges megoldás jól tükrözi a Hyundai Motor azon gyakorlatát, hogy nagyadat-elemzés segítségével azonosítsa az ügyfelek érdeklődését a legújabb turisztikai és szabadidős trendek iránt, az autós kempingezéstől kezdve a speciális felszerelést igénylő kalandokig.

A SANTA FE utasterének számos pontján környezetbarát, puha tapintású anyagokkal találkozhatunk, a tetőkárpittól kezdve a padlószőnyegeken és az ülések háttámláján át az olyan felületek borításáig, mint a műszerfal, az ajtópanelek vagy az ülések. Ez utóbbiak szintetikus bőrkárpitozása a lehető legcsekélyebb mértékben káros az emberi egészségre; európai Class 1 besorolásuk azt jelenti, hogy akár 3 év alatti gyermekek számára is biztonságosak.

A külső felületeken is környezetbarát anyagokkal találkozhatunk. A külső dekorrészleteknél alkalmazott, fényes fekete festék újrahasznosított széntartalmú anyagokból készült. Az egyik karosszériaszín, az észak-amerikai piacon rendelhető Ecotronic Gray természetes bambusz faszén bevonattal készül.

A vadonatúj SANTA FE ötféle belső árnyalatban – Obsidian Black, Supersonic Gray, Pecan Brown, Forest Green és Black Ink – rendelhető.

A praktikus karosszéria-kialakítás városi és túrakalandokra csábít

A vadonatúj SANTA FE kategóriaelső csomagtér-kapacitása és nagy csomagtér-nyílása a városi felhasználás során ugyanolyan nagyszerű, mint a kirándulások alkalmával: a csomagtartó bőséges helyet kínál mindennek, a sportfelszerelésektől kezdve a kempingfelszerelésekig. Az új modell a C-oszlopba rejtett kapaszkodóval segíti a tető megközelítését, és ezzel a szabadidős felhasználást.[2]

A vadonatúj SANTA FE fejlesztésekor a Hyundai a minél tágasabb élettér kialakítására törekedett, ezért megnövelte a második és harmadik üléssori lábteret. A szabadidőjármű a kategória legkényelmesebb harmadik üléssorát kínálja (állítható dőlésszögű harmadik sori ülésekkel); az ügyfelek visszajelzései alapján megnövelték a fejteret.

A benzinmotoros SANTA FE második üléssori lábtere 1075 mm-re (+35 mm) nőtt. A hibrid modellben a második üléssori lábtér 1055 mm (+20 mm.) A harmadik sori lábtér a korábbi 746 helyett 761 mm.[3]

A szabadidőjármű harmadik üléssori fejtere ugyancsak a legjobb érték a kategóriában. A harmadik üléssori fejtér immár eléri a 958 mm-t (+69 mm.) A harmadik sori ülésmagasság az eddigi 252-ről 282 mm-re nőtt. A harmadik sori üléstámlák dőlésszöge az előző generációénál nagyobb mértékben, 10°-ban állítható.

A kényelmet és praktikumot prémium funkciók fokozzák, a városban és a kirándulásokon egyaránt

A fokozott ügyfélélmény érdekében a vadonatúj SANTA FE bővelkedik prémium kényelmi és praktikus szolgáltatásokban, amelyek jelentős része vagy világújdonság, vagy elsőként jelenik meg a kategóriában, vagy a legmagasabb színvonalat képviseli a szegmensben.

Az első üléssori, lábtámaszos pihenőülések a súlytalanság érzését szimulálva segítik elő a felfrissülést. A koreai piacon elérhető Ergo Motion vezetőülés légkamrákkal gondoskodik a vezető kényelméről és az optimális megtámasztásról. A 6,6 colos klímavezérlő érintőpanelen keresztül még ösztönösebben szabályozható a fűtés és a hűtés.

A hatüléses kivitelen a második sorban különálló, motorosan dönthető, kartámaszos ülések találhatók, amelyeket egyszerűen és kényelmesen szabályozhatnak az utasok. A második sori, motorosan lehajtható és előre billenthető ülések ülőpárnájának szöge szabályozható: ez a világon elsőként alkalmazott funkció szintén elősegíti a pihenést.

A vadonatúj SANTA FE világújdonsága a kétoldalas multikonzol tárolóhely, amely az első és a hátsó utasok irányából egyaránt nyitható.

Ha a csomagtartóban szállított tárgyak akadályozzák a hátratekintést, a vezető a digitális belső visszapillantó tükör segítségével tájékozódhat a jármű mögötti helyzetről. A megoldás éjszaka is segíti a hátratekintést, mivel világosabb képet ad az autó mögötti területről.

A vadonatúj SANTA FE további kényelmi és praktikus funkciói között említést érdemel a nagyteljesítményű vezeték nélküli töltő, amely egyszerre kettő okostelefon töltésére képes. A további töltési igényekről egy USB-C töltőport gondoskodik, akár 27 W teljesítménnyel. Szintén világújdonság az UV-C sterilizáló tálca, amely a SANTA FE kesztyűtartójának felső részén található, és a gyakran használt személyes tárgyak – mobiltelefonok, pénztárcák, stb. – sterilizálására szolgál.

A vezeték nélküli szoftverfrissítés (OTA) jóvoltából a jármű fedélzeti rendszerei mindig naprakészen tarthatók; a rendszer anélkül frissíti a legfontosabb vezérlő rendszereket a legújabb verzióra, hogy a tulajdonosnak fel kellene keresnie egy Hyundai szervizközpontot.

Ugyancsak világújdonság a Digitális kulcs 2 rendszer, amely az ügyfél okostelefonján keresztül teszi lehetővé a jármű nyitását, indítását, illetve távoli vezérlését. A rendszer NFC közelségi kommunikációs protokollt, BLE kis energiájú Bluetooth adatátvitelt, valamint UWB ultraszéles sávú protokollt alkalmaz.

A hátsó ülés foglaltságára figyelmeztető, radar alapú rendszer (ROA) a gyújtás elvételét követően, elővigyázatosságból emlékezteti a vezetőt, ha hátul is utaznak az autóban.

A magabiztos vezetést megelőző vezetőtámogató és biztonsági rendszerek támogatják

A vadonatúj SANTA FE vezetőtámogató és biztonsági rendszerek széles skáláját alkalmazva csökkenti a vezető feladatait, és biztosít kényelmes, magabiztos vezetési élményt, legyen szó munkába járásról vagy hétvégi kirándulásról.

A második generációs, ráfutásos balesetet megelőző rendszer (FCAA 2) figyelmezteti a vezetőt, illetve vészfékezést hajt végre, amennyiben az elöl haladó jármű hirtelen lelassít, vagy amennyiben ráfutásos ütközés kockázatát észleli.

A második generációs sávkövető segédlet (LFA 2) a szélvédő mögé beépített kamera segítségével érzékeli, ha a jármű kisodródik a sávjából, és finom ellenkormányzással segít a járművet visszatéríteni a helyes forgalmi sáv középvonalába.

A vezető éberségének csökkenésére figyelmeztető, új rendszer (DAW) elemzi a vezető koncentrációs szintjét, és szükség esetén figyelmeztető jelzést ad. A Hyundai észak-amerikai kínálatában elsőként alkalmazott vezetőfelügyeleti rendszer (DMS) a sofőr életjeleit ellenőrizve gondoskodik a biztonságos vezetésről.

A navigációs alapú, második generációs intelligens sebességtartó automata (NSCC 2) autópályán ívmenetben is képes tartani a biztonságos sebességet. A második generációs autópálya asszisztens (HDA 2) tartja a beállított sebességet és követési távolságot. A rendszer autópályán a sávváltásban is segítséget nyújt, valamint a sáv középvonalában tartja a gépkocsit.

A SANTA FE további vezetőtámogató és biztonsági funkciói közül említést érdemel az intelligens sebességkorlátozó táblafelismerő rendszer (ISLA), a tolatókamera (RVM), a hátrameneti keresztirányú ütközéselkerülő támogatás (RCCA), az első és hátsó parkolóradar, a 360 fokos parkoló kamera (SVM), a távirányítású, automatikus parkolást segítő rendszer (RSPA), vagy a biztonságos kiszállást támogató rendszer (SEA.)

Takarékos hajtásláncok kínálata városi használatra és kirándulásokra

A koreai és észak-amerikai piacokon kétféle hajtáslánccal lesz rendelhető a vadonatúj SANTA FE. A 2,5 literes, benzines turbómotor (Theta III 2.5T GDI – 8DCT) legnagyobb motorteljesítménye 281 LE, maximális forgatónyomatéka 422 Nm. Az 1,6 literes benzines turbómotorra épülő hibrid (Gamma III 1.6T GDI HEV – 6AT) maximális motorteljesítménye 180 LE, legnagyobb forgatónyomatéka 265 Nm.

Az európai vásárlók szintén kétféle hajtáslánccal választhatják a SANTA FE-t. Az egyik az imént említett, 1,6 literes, benzines turbómotorra épülő hibrid (Gamma III 1.6T GDI HEV – 6AT), a másik a szintén 1,6-os turbós benzinmotort alkalmazó plug-in hibrid (Gamma III 1.6T GDI PHEV – 6AT), amely akár 160 lóerős motorteljesítményt és 265 Nm forgatónyomatékot bocsát a vezető rendelkezésére.

Más térségekben a vadonatúj SANTA FE egy 2,5 literes benzinmotorral (Theta III 2.5 GDI – 8AT) is megvásárolható lesz; ennek legnagyobb motorteljesítménye 194 LE, a nyomatéki csúcs 246 Nm.[4]

Marketing és értékesítés tervek, az XRT Concept bemutatása

A vadonatúj SANTA FE a koreai piacon az év második felétől elérhető, míg Észak-Amerikában, illetve Európában 2024 első felében jelenik meg. A modell észak-amerikai premierjére a 2023-as Los Angeles-i Autószalonon kerül sor.

„Az eredeti SANTA FE volt a Hyundai első szabadidőjárműve az USA piacán. Mára a márka szabadidőjárműveinek jól szervezett, elismert kínálata nem kevesebb mint tizennégy modellt számlál, amelyek belső égésű motorokkal, elektromos, hibrid és plug-in hibrid, vagy hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánccal elérhetők.” – mondta José Muñoz úr, a Hyundai Motor Company elnöke és globális ügyvezető igazgatója. „A 2024-es SANTA FE bevezetésével folytatjuk a Hyundai márka és a tágabb értelemben vett szabadidőjármű-piac lenyűgöző átalakítását. A vadonatúj SANTA FE modern, prémium részleteivel tökéletes társ a mindennapi kalandokban.”

A Hyundai Motor emellett az XRT Concept tanulmányautót is bemutatta, amely kifejezetten a természetjáró felhasználók változatos igényeit igyekszik kielégíteni. Az XRT Concept könnyedén és magabiztosan birkózik meg a technikás terepviszonyokkal, miközben sokoldalúan elégíti ki a szabadidős tevékenységek szállítási szükségleteit. Míg a SANTA FE Calligraphy felszereltségi szint prémium városi stílust kínál, az XRT Concept azon ügyfelek kalandvágyát hivatott életre kelteni, akik meghallják a természet hívó szavát.


[1]A keréktárcsák kínálata országtól / régiótól függően eltérő lehet.

[2] Csomagtartó térfogata / nyílás szélessége: 725 l / 1275 mm (+91 l / +145 mm az előző generációs SANTA FE modellhez képest)

[3] Minden érték az előző generációs SANTA FE modellhez képest értelmezendő

[4] A legnagyobb motorteljesítmény és forgatónyomaték országtól / régiótól függően változhat.

Kapcsolódó cikkek