Mazda6e

Nem csak a lemez alatt van élet – A Mazda6e dizájn díj döntős

Valljuk be őszintén, a Mazdánál mindig is tudtak valamit a rajzasztal mögött. Emlékeztek, amikor először láttátok élőben azt a bizonyos Soul Red Crystal fényezést? Az embernek kedve támadt megnyalni a motorháztetőt. Nos, úgy tűnik, a lendület nem fogyott el, sőt: a Mazda6e most hivatalosan is bekerült a 2026-os Világ Év Autója Dizájn (World Car Design of the Year) döntősei közé.

Szobor az utakon, nem szappantartó

Manapság, amikor az elektromos átállás jegyében a legtöbb gyártó egyforma, áramvonalas kavicsokat gurít az utakra, felüdülés látni, hogy a Mazda nem felejtett el autót rajzolni. A marketingesek persze rögtön bedobják a „Kodo – A mozgás lelke” szlogent, amit most már az elektromos korszakra is ráhúztak. De tudjátok mit? Igazuk van. A lényeg egyszerű: ez az autó akkor is gyorsnak és „élőnek” néz ki, amikor éppen a pirosnál állsz, vagy a töltőn lógva várod a százalékokat.

Jo Stenuit, a Mazda európai dizájnigazgatója szerint ez a modell az elegancia és az érzelmek új fejezete. Én ezt magyarra úgy fordítanám: végre egy villanyautó, ami után megfordulunk az utcán, és nem azért, mert furcsa, hanem mert szép.

Mikor bontunk pezsgőt?

A 98 autós újságíróból álló nemzetközi zsűri most éppen a homlokát ráncolva pontoz, de a menetrend feszes. Március 3-án szűkül a kör a jelenlegi ötről a legjobb háromra, április 1-jén (és ez nem áprilisi tréfa) a New York-i Autószalonon pedig kiderül, hogy a Mazda6e elhozza-e az aranyérmet.

Így kell ezt csinálni

Nekem mindegy, hogy elektronok vagy benzingőz mozgatja a vasat, ha ránézek, és nem egy steril háztartási gépet akarok látni, hanem egy autót. A Mazda a Takuminuri fényezési technológiával és ezzel a formavilággal megmutatta, hogy az akkumulátorok kora nem feltétlenül jelenti a stílus halálát. Szurkolunk neki, mert az utaknak szüksége van a szép autókra – mi pedig szeretünk gyönyörködni bennük, amíg a dugóban araszolunk.

A jobban meg szeretnéd ismerni a Mazda6e-t nézd meg a videónkat:

Kapcsolódó cikkek